NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek



Paralimpia 2012 Csapatbúcsúztatás

2012.07.17

33 magyar sportoló, a négy évvel ezelőttinél erősebb együttes utazik a nyári játékokra.


Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is részt vett a magyar paralimpiai csapat keddi búcsúztatásán a városligeti TóPart rendezvényhelyszínen, ahol azt is bejelentették, hogy a Tesco adománygyűjtő akciójából több mint 35 millió forint gyűlt össze."A sport a legalkalmasabb annak bebizonyítására, hogy a fogyatékkal élők is élhetnek teljes életet, és ha az ember nem adja fel, akkor számára semmi sem lehetetlen" - mondta köszöntőjében Balog Zoltán, majd rákötötte a nemzeti színű szalagot a paralimpiai csapat zászlajára.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke arról beszélt, hogy bár a 2008-as pekingi paralimpiához hasonlóan ezúttal is 33 magyar sportoló utazik a nyári játékokra, de ez az együttes erősebb a négy évvel ezelőttinél. "Mindenki nagyon komolyan készült és készül Londonra, amelyre azt is mondhatnánk, hogy az olimpia a paralimpia főpróbája" - jelentette ki a sportvezető, utalva arra, hogy a paralimpia bő két héttel az olimpia után kezdődik, ugyanazokon a versenyhelyszíneken. - "Azt kívánom a versenyzőinknek, hogy mindannyian elégedetten jöjjenek haza arról az eseményről, amelyre évek óta készülnek."



A sportolók nevében Sors Tamás, a pekingi paralimpián 100 m pillangón aranyérmes úszó köszönte meg a támogatást, és társai nevében megígérte, hogy mindenki tudása maximumát nyújtja az augusztus 29-én kezdődő játékokon.

Forrás: MTI (fotó: Kollányi Péter)




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége