NEMZETI VESE PROGRAM INFORMÁCIÓ

INFO@VESEBETEGSEG.HU

Hírek

Vese Világnapi programok az országban



Lássa mindenki, miről van szó!

2013.03.12

Nyílt napot tartottak a székesfehérvári dialízis központban - tudósított a Weborvos.


Mi itt a földszint egyik részén (a nefrológiai szakrendelésen) azért dolgozunk, hogy az épület másik részére, a művese kezelőkbe és a nefrológiai osztályra minél kevesebben kerüljenek – mondta el a B.Braun Avitum „nyílt napok a dialízis központokban”- rendezvénysorozatának mai első, székesfehérvári állomásán Dr. Zakar Gábor, a központ orvos-igazgatója a Weborvosnak.

- Bár az érdeklődő látogató kevesebb volt, mint amit reméltünk, mégis, a mai jó alkalom volt arra, hogy eloszlathassunk néhány téves elképzelést és oldódjon a misztikus köd, ami a művesekezelést a mai napig körülveszi –mondta el a szakember.



A központ dolgozói és az éppen kezelésen lévő betegek azt szerették volna bemutatni, hogy itt zömmel a mindennapi életüket élő, rehabilitált emberek vannak (persze rosszabb állapotúak is), de a művesekezeléssel együtt lehet élni, ez még nem a vég. Mivel a központ a kórház földszintjén kapott helyet, ha meg van a kellő együttműködés a beteg és az őt ellátók között, jóval kevesebbszer kell a kórházi osztályra kerülnie akut veseproblémával vagy annak valamely súlyos szövődményével. Gyakran okoz riadalmat az a téves elképzelés is, hogy akit az itteni rendelésre küldenek, annak mindjárt „művesére van szüksége” – meséli Zakar doktor. Volt olyan páciensem, aki a „frászt kapta”, amikor beszűkült veseműködéssel ide utalták és nagy kő esett le a szívéről, amikor megtudta, hogy csupán étrendi és gyógyszeres kezelésre van szüksége. Ezért is fontos, hogy minél többen lássák, miről van szó.



Mint arról korábban már hírt adtunk, a Vese Világnapján, március 14-én a dialízis központ szervezésében, az önkormányzat és az Alba Plaza támogatásával szűréssel és tanácsadással várják a fehérváriakat.

- Lesz egy standunk a Plaza-ban, ahol az arra vállalkozók „végigjárhatják” egy kis kivizsgálás útját: lesz vérnyomásmérés, ha akarják, akkor vizeletvizsgálat, testsúlyellenőrzés és végignézhetnek egy pár perces tájékoztató filmet, majd kis ajándékért egy néhány kérdésből álló kvíz keretében ellenőrizhetik is az újonnan megszerzett tudást. Természetesen tanácsadásra is lehetőség lesz, várjuk az érdeklődőket csütörtök délelőtt 10 és délután 14 óra között - mondta Zakar Gábor.

Forrás: Weborvos.hu




Fresenius Medical Care Diaverum B. Braun Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége (VORSZ) Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért Magyar Szervátültetettek Szövetsége