Uroradiológiai intervenciók
A beavatkozás indikációs köre sokféle elváltozást foglal magába.Percutan nephrostomia esetén, - amikor külső járatot alakítunk ki a vese üregrendszere felé - a bőrön keresztül juttatunk hajlékony csövet a vese üregrendszerébe, hogy az ott esetlegesen felgyülemlett vizeletet kivezethessük, vagy ugyanide eszközöket, esetleg anyagokat (kontrasztanyag a szűkületek kimutatására, műtéti tervezésre; kőoldó anyagok stb.) juttassunk. Ennél a beavatkozásnál fluoroszkópia (röntgen) vagy ultrahang (ritkán CT) irányítást használunk.
Amennyiben műtét, baleset, esetleg más ok miatt sérül a vizelet elvezető rendszer, daganatos folyamat zárja el a húgyvezetéket, a gyógyulásig, vagy a helyreállító műtétig szükséges a vizelet kivezetése a külvilág felé.
Cisztás vesebetegségben előfordulhat, hogy a folyadékkal telt hólyagok olyan nagyméretűvé válnak, hogy jelentős nyomást fejtenek ki a vesére, így károsítják annak megfelelő működését. A nagyobb cisztákban baktériumok is elszaporodhatnak, a gennyes folyamatokat szintén a külvilág felé kell üríteni a további szövődmények elkerülésére.
A vese üregrendszerébe való behatolás másik fő célja lehet, hogy eszközöket juttassunk a vesébe. Ezek lehetnek a vizelet elakadását okozó kő összetörésére – eltávolítására, esetleg szövettani mintavételre (biopszia) szolgáló műszerek, de lehetnek a húgyvezetéken kialakuló szűkületek tágítására, sínezésére való intervenciós radiológiai eszközök.
A harmadik nagy csoportot a veseátültetésnél (transzplantáció) szövődményként kialakult húgyvezeték szűkület, elzáródás, vagy a varratelégtelenség miatti vizeletcsorgás képezi. Itt az intervenciós radiológiai beavatkozásokhoz szintén szükséges a vesébe való behatolási kaput biztosítani.
Közvetlenül juttathatunk be vesekő oldására szolgáló anyagokat, antibiotikumokat, gombaölő gyógyszert, vagy daganatok kezelésére kemoterápiás szereket.
Terhességben, nagyon ritkán, a jelentősen megnagyobbodott méh összenyomhatja a húgyvezetéket, a vesé(ke)t ilyenkor is tehermentesíteni kell.
Ellenjavallat, amely a beavatkozást teljes mértékben kizárná, nem ismert.
Mérlegelni kell az elvégezhetőséget abban az esetben, ha véralvadási zavar áll fenn, melyet nem lehet gyógyszeresen kezelni. Viszonylagos ellenjavallatot képez a nem kezelt fertőzés, bizonyos anatómiai eltérések (lépmegnagyobbodás), jelentős mértékű gerincferdülés.
A kockázat-haszon arány ismertetése, a tájékozott beleegyezés, mint minden beavatkozásnak, úgy ennek is alapvető előfeltétele.
- Az indikációs kör leírásánál ismertetett kórképek, a vizelet pangásával, esetleges fertőződésével járó állapotok. Ezek szövődményei életveszélyes állapotokat eredményezhetnek, így a beavatkozás időbeni elvégzése messze nagyobb haszonnal jár, mint amekkora veszélyt a szúrásból adódó komplikációk jelentenek.
- Mint minden intervenciós beavatkozásnál, a percutan nephrostomianál is felléphet vérzés. Ez az esetek 3 – 3.6 %-ánál vérátömlesztést igényelhet, esetenként sebészi beavatkozást, vagy a sérült ér intervenciós radiológiai ellátását is szükségessé teheti.
- 1 %-ban légmell (PTX) alakulhat ki, ennek kezelése a mellkas becsövezését igényli.
- Halálos kimenetel az esetek 2 ezreléke (!) alatt van, ez a „vakbélműtét" halálozási arányának ötöd része, vagyis igen csekély.
- Fájdalom gyakran jelentkezhet, melynek csillapítása a szokásos készítményekkel történik.
- A beavatkozás utáni napon esetenként előfordulhat vér a vizeletben.
- A vese körül vérömleny alakulhat ki a szúrás nyomán.
- Vizeletcsorgás a hasüregbe a szúrcsatornán keresztül nagyobb nyomású vese üregrendszernél előfordulhat, előfordulása 2 %-nál kevesebb.
- Katéterrel kapcsolatos problémák, lerakódások, dugulások okozhatnak gondot a folyadékok kivezetésében, ilyenkor akár újabb szúrásra is sor kerülhet, ha a fenti problémákat nem lehet megszüntetni.
- Fertőzés léphet fel az esetek kis részében, amit megelőző jellegű antibiotikum adással kerülünk el.
- Véralvadási paraméterek ellenőrzése
- Teljes vérkép, ami a gyulladásra, vérzésre utaló eltéréseket igazolhatja
- Kémiai vizsgálatok, melyek a vese működéséről adnak tájékoztatást
- Vizeletvizsgálat, vizelet üledék vizsgálata, baktériumok kimutatása, és annak meghatározása, hogy milyen antibiotikumra érzékenyek. Vénabiztosítás, valamint megfelelő vénás folyadékpótlás a beavatkozás előtt szükséges.
A vese üregrendszerének megszúrása során fontos, hogy a apró levegőket vegyen a beteg, így a belső szervek kevésbé mozognak, a célzás pontosabb lesz. Az esetleges légzésvisszatartás szükségességét az orvos kérni fogja. Tompa nyomásérzés, esetleg rövid, éles fájdalom előfordulhat a beavatkozás alatt.
Dr. Deák Pál Ákos




A sejt- és szövettani mintavétel

